Baines kapitány

Béla bácsi történetét Emma nagyon szerette volna dokumentumfilmben megörökíteni, de finoman lebeszélték erről arra hivatkozva, hogy mindennapos eset. Pont azért, mert mindennapos, érvelt Emma, de esélytelenül.

 Béla bácsiról Emma évekig nem tudta, hogy hívják. Hálából járt a kertészetébe, mert a környéken egyedüliként ott volt lehetőség arra, hogy a korábban kiválasztott és megvásárolt cserepes fenyőt Karácsonyig tároltathassa és így ne lepleződjön le a Jézuska már az ünnep előtt. Beszélje meg a Főnökkel, mondták mindig az alkalmazottak, ha bármilyen növény áráról érdeklődött. A Főnöknél ugyanis lehetett alkudni, ami, lévén kertészet és nem piac, mindig örömmel töltötte el Emma férjét, mert Emma szerelemből vásárolt, szín, forma alapján és ez sokba került. A Főnök morgós, rosszkedvű, kortalan öregember volt, hófehér oroszlánsörénnyel, apró szemekkel és a szavakat is úgy vakkantotta, hogy lehetetlen volt akár egy kissé is kedvelni. Több év elteltével egyszercsak beleszeretett Emmába, így derült ki, hogy ő tulajdonképpen Béla bácsi. Ennek semmi köze nem volt a pénzhez, Emma szokásos varázslata működött, amellyel minden Baines kapitányból előbb-utóbb kimosolyogta a mélyen elrejtett nagypapaságot. A főnök kedvencével így már az alkalmazottak is előzékenyebbek lettek, Emma legnagyobb rémületére, mert sorra megosztották vele az élettörténetüket, legtöbbször észre sem véve, hogy Emma egyedül vonszolja a húszkilós fűmagot és csak néha nyög valamit együttérzően. A kertészetben lecsúszott egzisztenciák dolgoztak, többségében alkoholistává lett növénynemesítők, sőt korábbi génmentők, akiknek a rendszerváltás elsodorta munkahelyét a környék hatalmas privatizálásai során. Tőlük tanulta meg Emma, hogyan kell és mikor metszeni, melyik növény milyen körülményeket szeret, többet értek számára, mint bármelyik szakkönyv. Emma szívesen volt a társaságukban, szinte barátként kezelte őket, azért szinte, mert ezek az emberek büdösek, ápolatlanok voltak és Emma legnagyobb sajnálatára nem is akartak ezen változtatni.

 Váratlanul és pillanatok alatt kapott konkurenciát Béla bácsi kertészete. Egy óriás költözött melléjük, csodanövényekkel, intenzív marketinggel. A környék pénzes és exkluzív növényeire vágyó gazdagjait szolgálta, nem csoda, a Nyugat bukkant fel, kövezett belső utakkal, előnevelt óriásfákkal. Emma szívesen andalgott az óriásnál, de vásárolni továbbra is Béla bácsihoz járt. Ezzel nem volt egyedül. Béla bácsi a nyolcvanas évek végétől bérelte a területét, a környék megszokta törött üvegházait, a vásártér kaotikus rendetlenségét, az alkalmazottak szaktudását és a főnök harapósságát. Ezért a vásárlók megcsodálták az óriást, kényelmesen leparkoltak, majd átmentek a szomszédba növényekért. Így nem a kis kertészet üzletét rontotta a nagy, hanem fordítva történt, ami minden elefántcsonttoronyban született közgazdasági elméletnek ellentmondott.

Nem tudni mi okból, de Béla bácsi váratlanul értesítést kapott, hogy a tulajdonos eladja a területet és felbontja bérleti szerződését. Nem később, most.

Karácsony előtt három héttel ezért talált rá Emma úgy Béla bácsira, amikor rányitotta a pénztár ajtaját, hogy az öreg sírt.

Emma vigasztalni próbálta, megnézte az értesítést, a határidőt, sétált egy nagyot a kertészetben Béla bácsival, meghallgatta, hogyan próbált az öregember valami engedményt kikönyörögni, hogy legalább a Karácsonyt megvárhassa, elkeseredett a szívtelen válaszoktól, észrevette, hogy eltűntek a korábbi alkalmazottak és megtudta, Béla bácsi megkapta élete első infarktusát, amikor kézhez kapta a levelet. Csak a holttestemen át, sziszegte a séta után Béla bácsi, aki egy pillanatra megint a Főnök lett, összehúzott szemében kuruc lánggal, felszegett fejjel. Megmutatta Emmának a számára félrerakott gyönyörű fát, amelyre nem Nordmann és hasonlók voltak írva, hanem ahogy kell: kaukázusi jegenyefenyő. Ott pompázott az ezüstök, lucok, kolorádóik között, vagy száz társaságában, olyan formás és szép volt, hogy ettől Béla bácsi is, Emma is egy kicsit megvigasztalódott. Ekkor találta ki Emma, hogy le kellene forgatni a marxista dokumentumfilmet arról, hogyan eszi meg a nagy hal a kisebbet.

Eltelt két hét és mivel már nem kellett az ünnepnapig titkolni, Emmáék elmentek a fáért. Megint rosszkor, mert nemrég jártak ott a rendőrök. Előző éjjel valaki felgyújtotta Béla bácsi teherautóját, amivel eddig a beszerzéseket intézte, a száznyi fenyőt pedig lefejezték. Égett gumiszag a levegőben, csonkított cserepes fenyők az eladótérben. Emmáék karácsonyfája is. De nem csak ezek. Félbevágott fák, bokrok, sövényfenyők, kiborított tartályok, döglött koihalak, pusztítás mindenhol. Alkalmazottak sehol. Béla bácsi állt a romok közt és sírt. Nem sírás volt az, hanem valami nyüszítésforma, amelytől Emma borzongani kezdett és libabőrös lett a tehetetlenségtől.

Sem akkor, sem azóta nem derült ki, miért és ki tette. Béla bácsi azóta is azt gondolja, valamelyik volt munkása lehetett, aki őrá haragudott, mert elveszítette ezt a munkahelyét is. Holott ő addigra nekifeszült a sorsnak. Felkutatott egy újabb területet, amit bérbe tudott venni. Kisebb volt, nem építhetett rá üvegházakat, egyet sem, de volt. Át lehetett volna költöztetni a megmaradt növényeket. Újra kezdhette volna építeni a vevőkörét. Most állt a semmiben, tönkretéve, kifosztva, megalázva, a decemberi éles napfény Munkácsy képeket idéző fásult Tiborc-ságában.

De újrakezdte, megint.

Mások talán összeroppantak volna, ő kihevert egy újabb infarktust és azon a kicsi, a régi töredéke területen újabb kertészetet épített. Nem olyat, mint volt. Az új környéken nem kellett a szaktudása, nem kellettek a gyümölcsfái, többméteres platánjai, diófái, amelyeket olyan nagy szeretettel ápolt és gondoztatott valaha a több hektáron.

Színes egynyári palántákat, muskátlikat igényel a környék, esetleg néhány tavasszal virágzó bokrot. Béla bácsi hajnalonként kimegy a piacra, megveszi a virágot, amit elad a virágládás vevőknek, akik az ablakot, erkélyt díszítik. Már nem ő neveli magról a paradicsomot, hanem beszerzi. Kedves, szolgálatkész és mindenki Béla bácsinak hívja, a vásárlók és az új alkalmazottak is. Csak Emmáék tudják, hogy a felére van fogyva és vasárnaponként nem találja a helyét, mert az elmúlt 60 évben mindennap dolgozott. 

http://emmaeskertje.blogstar.hu/./pages/emmaeskertje/contents/blog/21512/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?