A sárga

Emma nem kedvelte a sárga színt. Erőszakosnak, agresszívnek tartotta, amely kiugrik minden harmóniából. Mert a színek szeretik egymást, összepárosítható a leghihetetlenebb kombináció is, ha az erősségük egyenlő. Mert ez a lényeg, a harmónia. Pasztellban a türkiz, narancs és a ciklámen is összehajol, lágy és izgató lesz, mint a keleti hajnal, vagy a fekete, a piros és a kék is, akár erősen lángolva, ha a megfelelő árnyalatot választjuk. A sárga nem. A sárga pofátlanul minden kombinációt megöl, ural, elnyom. Erőszakos, fiatal, semmi elegancia, csak a nyers erő.

Emma sosem ültetett a kertjébe sárga virágot. Szerette a lilák, kékek, rózsaszínek angol hűvösét, a narancsok, pirosak, cinóberek buja déliségét, a vadvirágok barna, szürke, fehér szárazságát a sok zöld között, szeretett minden színt, a sárga kivételével. Valószínűleg ezért nem érezte otthonának sohasem egyik korábbi csodaszép házukat, amelynek falát a kivitelező, elírva a színkódot, érett napsárgára festetett. Nem is értette, miért másolják a szomszédai, miért akarják a házukat olyanra, mint az övé, csak egyre jobban idegesítette, hogy házak egyensárgája uralja az utcát. Kicsit furcsállotta ugyan, hogy két kedvenc festője, Botticelli és Toulouse-Lautrec annak ellenére a kedvence, hogy annyi sárgát használnak, megpróbálta magát rábeszélni Tizianora, de önkéntelenül is mindig Sandro és Henri képeit csodálta, így elkönyvelte ezt annak a gyengeségnek, amelyet bevállalhat.

A sárga rózsa csalással érkezett a kertjébe. Ősszel ültette el, nyolcvan centi mély gödröt ásott ki és töltött fel komposzttal, trágyával, majd fahamuval a hangyák ellen, a tövet fűkaszálékkal és levelekkel fedte, hogy a tél hidege ne bánthassa sötétbordónak hitt futórózsáját. Mert Emma szerint a rózsához a piros valamilyen árnyalata illik, a lilától a narancsig, a púderrózsaszíntől a mélyvörösig. A piros árnyalatainak mélysége van, az ősi ösztönök, a vér és a szex színe, az erőszaké és a gyengédségé, a bujaságé és a hamvasságé… ezért a rózsa, csalogató illatával és sebeket okozó tüskéivel nem lehet más, csak piros árnyalatú. Az alattomos sárga rózsa a többi rózsával együtt tavasszal zsenge zöld hajtásokat hozott, majd megjelentek narancsos végű bimbói, ugyanúgy, ahogy a többieknek. Emma várta a sötétbordó virágokat, amelyek fényesek, selymesek, olyanok, mint a bársony, amelyeknek  szirmain a harmatcseppek gyöngyként ülnek.

Amikor az első bimbó szétpattant és kiderült, sárga rózsát rejt, Emma nem akart hinni a szemének. Végtelenül felháborodott, mert biztos volt abban, hogy ő sárga rózsatövet nem vett, valószínűleg az infócetlit keverhette össze valaki, de már nem lehetett tenni ellene. Első gondolata az volt, kiássa, kidobja. A második az, hogy majd ősszel ássa ki és ülteti el valahová a kert eldugott, csúf sarkába, csalogassa a méheket, pillangókat oda, csak ne legyen szem előtt. A sárga rózsa dacosan hozta virágait, futórózsához méltatlanul nagy fejet növesztett és uralta a kertet. Míg a többieket ápolgatni, gondozni kellett, ezt nem, mert a tetveket is először róla ették le a cinkék. Emma akárhányszor végigsimogatta szemével a rózsáit, mindig dühös lett, mert az a sárga ott pöffeszkedett és nem lehetett nem elsőként észrevenni.

Mindig valami kellemetlen dolog jutott róla Emma eszébe. Például az az intellektuális házibuli, amelyen alig húszévesen fogta a barátnője fejét, amíg az a mosógépbe hányt, mert szerencsétlen addig hallgatta áhítattal a Kisherceg sárga rózsájáról elmélkedő elvarázsolt széplelkeket, míg rosszul nem lett a fűtől. Emma egyébként sem szerette soha a Kisherceget, maníros könyvnek tartotta, de véleményét meg kellett tartania magának, ha azt akarta, hogy ezek a körök ne tartsák mucsainak. Eszébe jutott az a gyűlöletellenes tüntetés is, ahol a színpadon szólt a Sárga rózsa, a színpad mögött meg egymást tépték a fellépők, hogy ki énekeljen a dobogón, amikor épp forgat az akkori egyetlen tévé. Emma nagyon nem örült, hogy ifjúsága kultikus dala propaganda-nóta lett, jobb szeretett arra emlékezni, amikor még a lázadás lázadás volt, akár egy dallal is. A sárga rózsa ráadásul édesanyja kedvenc virága is volt, aki mindig, minden születésnapra ezt kért és kapott, Emma mindaddig rózsatöveket vett neki, amíg egyszer a szülei a fejéhez nem vágták, hogy mennyi munkát okoz a virágjával, így onnantól csokrot adott, kicsit megkeseredett szájszéllel. Volt, hogy az jutott eszébe, amikor sárga szoknyájában az utcán megtámadták a darazsak és bemenekülve egy drogériába, életében először ájult el. Akkor tudta meg, hogy annyira allergiás a darázscsípésre, hogy akár bele is halhat. A sárga rózsa pedig vonzotta a méheket, darazsakat. Emmának csak később, a rózsa elvirágzásakor tűnt fel, hogy addig, amíg a sárga rózsa virágokat hozott, a kertben máshol nem találkozott ezekkel a gyilkos rovarokkal. Mintha a rózsa maga köré gyűjtötte volna őket, mintha a rózsa tudta volna, hogy Emma utálja és úgysem megy a közelébe…

Elmúlt a harmatos reggelű ősz, narancs színei lehullottak, a csípős nappalokat nem melegítette bágyadt napsütés sem, fakózöld lett a fű és ha esett, cuppogós sár ragadt a cipőkre. Sokat esett. Fonnyadt szagú levelek, károgó szajkók, varjak tették rosszkedvűvé a tél első hónapját. Leégtek a halottak napi mécsesek, az áruházak harsány ünnepvárása nyomasztóan sekélyes volt, amikor, egy száraz, hideg napon Emma elhatározta, hogy kiássa a sárga rózsát. Utálva az elmúlt hetet, a munkahelyét, ahol piti küzdelmek zajlottak és az egész légkör megbetegítő volt, úgy gondolta, most, most végre eltünteti azt a hazug, hamis virágot, amely egész nyáron idegesítette. Még puha volt a talaj, lehetett ásni, a fagy csak a felszínt kopogtatta. Hátrament a kert legtávolabbi sarkához, félrekotorta a száraz gyomot és ásott egy kis gödröt. Sokkal kisebbet, mint előző évben és esze ágában sem volt feljavítani a föld minőségét. Úgy gondolta, ha megmarad a sárga rózsa, megmarad, ha nem, nem, az ő lelkiismerete tiszta, hiszen nem kihajítja, hanem átülteti. Emma úgy érezte, már így is sokkal többet tett a rózsáért, mint amit az megérdemel. Elindult a rózsák felé, útközben elvett egy tescószsákot a garázsból, hogy legyen miben átvinni a tövet úgy, hogy a gyökerekről lepergő föld ne szennyezze a kerti utat. Szürke volt az ég, szürke volt a táj, amikor a rózsákhoz ért. Emma döbbenten állt meg. 

 A sok bottá kopárodott virágszár között agresszíven, pofátlanul virágzott a sárga rózsa. Színével elnyomva a környezetét, erőszakosan, elegancia nélkül, magasról téve a harmóniára, a rikító sárga diadalmasan hirdette az életet, minden ellenére. Emma kezéből kiesett az ásó, leguggolt mellé és tudta, nem szereti ezt a virágot, de kell neki. Nagyon kell.

1
http://emmaeskertje.blogstar.hu/./pages/emmaeskertje/contents/blog/21463/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Dassen Kovács 2015-10-06 13:22:49
Abba ne hagyd !
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?